A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának aktív és nyugállományú tagjainak képzőművészeti alkotásaiból, illetve gyűjteményeikből nyílt kiállítás dcemebr 4-én, szerdán a debreceni Kölcsey Központban.

A vasárnapig látogatható tárlaton kiemelt figyelmet kaptak a "Debrecen házi ezrede", a 39. gyalogezred a történetéhez kapcsolódó művek és tablók - mondta Takács Attila ezredes, a dandár parancsnoka a megnyitón, megjegyezve, hogy a gyalogezred emlékét ma a 39. lövész zászlóaljuk őrzi nevében.

Véleménye szerint a katonák számára is fontos volt, hogy élményeiket, érzelmeiket bemutathassák másoknak, és ehhez a művészet kitűnő eszköz. Az I. világháborúban - az állóháborúk időszakában - például a lövészárkokban töltött hosszadalmas idő alatt fafaragásokkal vagy töltényhüvelyekből és más eszközökből készített tárgyakkal örökítették meg a háború e mozzanatait.

A katonák és a társadalom, az élő, érző emberek közti kapcsolattartás formájává vált a művészet - fogalmazott az ezredes. Az ingyenesen látogatható KatonArt elnevezésű kiállításon több tucatnyi fafaragást, kerámiát, fényképet és festményt tettek közszemlére. A fotókon nemcsak harctéri események elevenednek meg, hanem mások mellett a tavaszi árvízi védekezés is.

Takács Attila a református egyházzal fennálló kapcsolatukat is méltatta, hiszen a tábori lelkészi szolgálat nem csak a régmúlt háborúiban, de például Afganisztánban is nagy segítséget nyújtott a katonák mindennapjaiban.

Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora a kiállítás egy érdekes szekciójának nevezte a karácsonyhoz kötődő bélyegek gyűjteményét. Itt 20 tablón több mint 160 ország - közte ma már nem is létező államok - karácsonyi bélyegei, blokkjai tekinthetők meg. Kiemelte, hogy a világ első kifejezetten karácsonyi bélyegét 1943-ban Magyarországon adták ki.

A kiállítás anyaga december 8-a után is megtekinthető a dandár csapatmúzeumában.
A KatonArt vasárnapi esti zárását követően a Kölcsey Központban ingyenes koncertet ad a Debreceni Helyőrségi Zenekar, amely a katonai kultúra hagyományait felelevenítve idézi meg az advent hangulatát.

(MTI)