A katasztrófa napján a katonák megjelenése nyugtatta meg leginkább a helyieket - jelentette ki Tili Károly. Kolontár polgármestere ezt a honvédelmi tárca katasztrófavédelmi szolgálatot adó és katasztrófavédelemmel foglalkozó állományának egynapos továbbképzésén mondta, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztálya és a HM Védelmi Hivatal szervezett közösen május 26-án.

A 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa következményei felszámolásának irányításában is résztvevő szakemberek Kolontáron és Devecseren tájékozódtak a kárelhárítás és újjáépítés helyi és területi tapasztalatairól, helyzetéről, valamint Almásfüzitőn tájékoztatást kaptak a vörösiszap száraztárózónál alkalmazott rekultivációs technológiáról.

A Honvédelmi Ágazati Katasztrófavédelmi Törzsben és más katasztrófavédelmi ideiglenes szervezetekben szolgálatot teljesítő állomány felkészítését szolgáló rendezvény kolontári programján részt vett Ékes József László, a terület országgyűlési képviselője. Dr. Tokovicz József mérnök dandártábornok, a HM Védelmi Hivatal főigazgatója – aki a katasztrófa első napjától a helyszínen is irányította a védekezés munkálatait – felelevenítette a katasztrófa főbb eseményeit és a védelmi igazgatás fontosabb tapasztalatait. Szpisják József mérnök ezredes, a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály főosztályvezetője szervezete felelősségét hangsúlyozta a tárca katasztrófavédelmi tevékenységnek szabályozására szolgáló jogszabályok kidolgozásában, amelyek biztosítják Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer, a katasztrófavédelmi készenléti szolgálatok és a katasztrófa-elhárításra kijelölt erők és eszközök operatív irányítását és vezetését.

Tili Károly, Kolontár polgármestere kijelentette: a katasztrófa napján a katonák megjelenése nyugtatta meg leginkább a helyieket. A jól szervezett munka, a pontos, fegyelmezett feladat-végrehajtás és a katonai irányítás-vezetés rendje egyaránt elősegítették a védekezés első időszakát jellemző információhiányos beavatkozás hatékonyságának és időszerűségének javítását. Várady Károly, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság titkára kiemelte a gyors, rugalmas döntéshozatali rendszert, amelynek egyik példája a megyei és helyi védelmi bizottság azonnali integrálása volt, valamint az eredményes, szoros együttműködést a védekezésben résztvevő szervezetek között. Benkovics Zoltán polgárvédelmi dandártábornok, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka tájékoztatta a résztvevőket a helyreállítás jelenlegi helyzetéről. Elmondta, hogy Kolontáron harminchat házat, míg Devecser huszonegy utcájában 262 helyreállíthatatlannak ítélt lakóingatlant bontottak-bontanak le. A bontási ütemterv szerint a munkát június 30-ig befejezik, a vörösiszappal szennyezett törmeléket a Mal Zrt. tározójába szállítják.

A továbbképzés résztvevői a leomlott falú 10-es kazettánál tett szemrevételezés után megtekintették a devecseri és kolontári lakóparkokat, ahol jó ütemben épülnek az új otthonok. Benkovics Zoltán elmondta, hogy Devecserben még két házat cserepeznek, harminchat háznál pedig a kerítéseket építik, a Kolontáron épülő lakóparkban a már elkészült házak belső munkálatai mellett kialakítják az előkerteket is. A délutáni program során a felkészítésen résztvevő állomány ellátogatott az almásfüzitői iszaptározóhoz.

Az ilyen jellegű felkészítések, továbbképzések jelentősen hozzájárulnak a katasztrófavédelmi szolgálatot adó állomány tervező-szervező munkája hatékonyságának növeléséhez, amit az első kézből kapott visszajelzések, gyakorlati tapasztalatok tovább erősíthetnek.

(kormany.hu, HM Védelmi Hivatal)