Gyors észjárás, jó helyzetfelismerés, erős bajtársi kötelék, az elöljárók iránti feltétlen tisztelet… ezeket az értékeket kell megőrizniük a Magyar Honvédség tisztjeinek és tiszthelyetteseinek is- hangsúlyozta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a XII. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján augusztus 27-én.

A huszárokat ünnepelték augusztus utolsó hétvégéjén a Magyar Huszár Alapítvány és a Jósa András Múzeum szervezésében. Az alakulatokat a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség biztosította, amely egyben támogatta is az eseményt. A találkozó legidősebb résztvevője az egykori Hadik-huszár, a kilencvenöt esztendős vitéz Szabó László őrvezető volt. A jászfényszarui, isaszegi, mogyoródi, bükkaranyosi, ózdi, napkori, tököli, polgári, kisújszállási, váci és nyírteleki hagyományőrzőket Kovács Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke és dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte.

Hagyományőrző huszárok (fotó: Galambos Sándor)

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára ünnepi beszédében kiemelte: a huszár nem egy szép ruhában parádészó, kackiás bajszú, nagyhangú lovas; a huszár ott kezdődik, ahol a katonai racionalitás véget ér. Erénye megkérdőjelezhetetlen: gyors észjárás, jó helyzetfelismerés, erős bajtársi kötelék, az elöljárók iránti feltétlen tisztelet. A huszártiszt nem csak parancsnoka, de apja, papja és tanítója is volt a századának, szakaszának. Ezeket az értékeket kell megőrizniük a Magyar Honvédség tisztjeinek és tiszthelyetteseinek is. A magyar huszár mutatta meg például azt is a világnak, hogyan lehet kis többszörös túlerő ellen harcolni.

Fodor Lajos hangsúlyozta: a huszár szellemiség és harcmodor a mai kor hadművészetében is jelen van, ezeket a hatékony harceljárásokat még mindig tanítják a világ különleges műveleti és felderítő alakulatainak. A huszár tehát nem csak a magyar történelem, de az egyetemes hadtörténet, hadművészet meghatározó és örök szereplője is. Ma a Magyar Honvédség a huszár szellemiség természetes hordozója, ápolója. Igaz, most nincs hétéves háború, szabadságharc, de van vörös iszap katasztrófa és árvíz, ahol a magyar katona az első közt menti az emberéleteket, a családokat, az anyagi javakat- fogalmazott a tárca közigazgatási államtitkára.

Fodor Lajos (fotó: Galambos Sándor)

A hagyományok ápolása érdekében kifejtett munkája elismeréseként a Magyar Huszár Alapítvány emléktárggyal tüntette ki dr. Benkő Tibor vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét és dr. Böröndi Gábor dandártábornokot, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokát. Emlékérmet kapott Vattay Antal, vitéz Vattay Antal vezérőrnagynak, az egykor nyíregyházi lovasdandár parancsnokának unokája, dr. Szentgyörgyi Péter, Szentgyörgyi Gábor huszárfőhadnagy parancsnokának fia és vitéz Kiss László, a tököli, vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület kapitánya.

(kormany.hu; Zrínyi Média- Galambos Sándor)