Iskolatáskákat, kályhákat adott hét általános iskolának a Koszovóban szolgálatot teljesítő KFOR kontingens CIMIC csoportja. Az eseményen jelen volt Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is.

Az utóbbi napok havas időjárása miatt Koszovóban, sok iskolában szinte tarthatatlanná vált a tanítás a hideg miatt. Ez még indokoltabbá tette a MH KFOR kontingens CIMIC csoportjának újabb segítségét: ötvenhárom darab kályhát és hatszáz iskolatáskát adományozott a felelősségi körzetébe tartozó hét általános iskolának Gjakove/Dakovica járásban. Az ünnepélyes átadáson részt vett Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is, aki négynapos balkáni látogatáson tartózkodott az országban.

Az átadás helyszínéül szolgáló jéghideg, fűtés nélküli iskola tornatermében minden meghívott vendégnek egyértelművé vált, hogy az adományra valóban nagy szükségük van ezeknek a gyerekeknek. Fodor Lajos államtitkár rövid beszédében elmondta, hogy szívet melengető érzés magyar zászlót a koszovói gyerekek kezében látni. Nagy öröm volt hallani az iskolások megemlékezését a két nép barátságáról.

Az ünnepségen részt vett a gjakove/dakovica-i önkormányzat polgármestere, dr. Pal Lekaj, aki beszédében köszönetét fejezte ki az adományokért.

(Írta: Dr. Láda Mónika főhadnagy, MH KFOR Kontingens, kommunikációs tiszt)