Az MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság debreceni, miskolci, kecskeméti toborzói felsőoktatási intézményekben tájékoztatták a fiatalokat a katonaéletről. Bátonyterenyén a salgótarjáni toborzók vettek részt a középiskolások megemlékezésén.

Debrecen, Miskolc

Az MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság debreceni és miskolci toborzói a Veszprémi Radarezred (Bánkút) katonáival közösen toboroztak.

Jelenlétük azért volt kiemelten fontos a Miskolci Egyetemen megtartott állásbörzén, mert az iskola az észak-magyarországi régió legnagyobb felsőoktatási intézménye. A végzős hallgatók körében egyre népszerűbb a katonai pálya, nem véletlen tehát, hogy a Magyar Honvédség kiállítói standjánál sokan érdeklődtek! Népszerű volt a fiatalok körében a repülésszimulátor, valamint a NATO-radar bemutatása.

 

Baja, Kecskemét

Az államvizsga előtt álló hallgatók állásbörzéken kaptak tájékoztatást a Magyar Honvédség munka- és továbbtanulási lehetőségeiről. Március 29-én a bajai Eötvös József Főiskolán, április 12-én pedig a Kecskeméti Főiskolán toboroztak a MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kecskeméti toborzói.


A két főiskola öt fakultásán közel kilencezren tanulnak. A toborzók elsősorban olyan műszaki végzettségű végzős diákokat kerestek, akik utánpótlást jelenthetnek a Magyar Honvédség számára. A két helyszínen több ezren kaptak tájékoztatást. A korábbi évekhez képest figyelemre méltó változás, hogy nagy számban vesznek részt az állásbörzéken az első- és másodéves hallgatók is. Már most, a diploma megszerzése előtt felmérik lehetőségeiket a munkaerőpiacon.


Bátonyterenye

A horvát honvédő háború tiszteletére tartottak ünnepséget a bátonyterenyei BLSZSZK Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Tagintézményében. Az iskola évek óta kiemelkedő figyelmet fordít a katonai hagyományok ápolására, a fiatalok hazaszeretetre nevelésére. 2005-ben például, az országban először itt kezdték oktatni a katonai alapismeret tantárgyat.

A MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Salgótarjáni Toborzó-és Érdekvédelmi Irodájával is jó kapcsolatot ápoló iskola idén a horvát honvédő háborúra emlékezett. A horvát hősök tiszteletére rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitóját megtisztelte jelenlétével egy veterán, Darko Keresa ezredes, a Horvát Köztársaság véderő attaséja is. A vendég megajándékozta az intézményt egy horvát zászlóval, majd a résztvevők közösen megkoszorúzták az iskola udvarán a magyar hősök tiszteletére emelt kopjafát.

(kormany.hu; MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság)