A honvédelem nem kizárólag a szaktárca és a Magyar Honvédség feladata,… hanem az egész társadalom összefogására szükség van- hangsúlyozta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára az Átfogó megközelítés a civil-katonai-rendvédelmi együttműködésben elnevezésű munkaműhely megnyitóján június 7-én, Budapesten. Frissítve 2012.06.08.

Fodor Lajos, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára nyitotta meg a Honvéd Kulturális Központban az „Átfogó megközelítés a civil-katonai-rendvédelmi együttműködésben” című munkaműhelyt, amelyet a HM Védelmi Hivatal szervezett. Az államtitkár beszédében kiemelte: a honvédelem nem kizárólag a szaktárca és a Magyar Honvédség feladata, hiszen komplex feladatrendszeren alapul, amelyhez nem elegendőek csak a kormányzati szervek erőfeszítései, hanem az egész társadalom összefogására szükség van. Mint ahogyan azt a honvédelmi törvényben is rögzítették, a honvédelem nemzeti ügy.

Fodor Lajos (fotó: Rácz Tünde)

Az államtitkár elmondta: akárcsak a katonai típusú fenyegetettség, úgy a civil életben jelentkező válsághelyzetek gyors és eredményes kezelésének is alapfeltétele a jól szervezett, hatékony együttműködés az egyes állami szervek és civil szereplők között. A korábbi tapasztalatok alapján az e téren kívánatos továbblépéshez szükséges a nem kormányzati szereplők megnyerése is, hiszen így válik még hatékonyabbá a nemzeti együttműködés és az erőforrások megosztása. Fodor Lajos a tavalyi, hasonló témájú konferencia kapcsán kiemelte: míg ott alapvetően a megismertetés volt a feladat, addig most – az elvi alapok lefektetését követően – a gyakorlati megvalósítás útján történő továbbhaladás a feladat. „Bele kell vésni az együttműködés szellemét a mindennapi gondolkodásba, a munka- és tervezési folyamatokba”- szögezte le.

(fotó: Rácz Tünde)

A konferencián Antonio Goncalves ezredes, a Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE- Supreme Headquarters Allied Powers Europe) előadója ismertette az átfogó megközelítés lényegét a NATO szempontjából, elsősorban afganisztáni gyakorlati példákon keresztül. Kiemelte, hogy sikeres küldetés csak kormányzati és civil szervezetek együttműködésével valósítható meg. Nagy Zoltán, a Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztályának főosztályvezető-helyettese ismertette a Nemzeti Biztonsági Stratégia alapvonalait; a biztonság területén a legfontosabbnak az összkormányzati megközelítést tartotta.

Tokovicz József (fotó: HM Védelmi Hivatal)

Dr. Tokovicz József mérnök dandártábornok, a HM Védelmi Hivatal főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a munkaműhely az előző évi „Átfogó megközelítés a válságkezelésben” című konferencia folytatása. Az idei rendezvény célul tűzte ki a NATO Átfogó megközelítés koncepció elveinek áttekintését, annak nemzeti adaptálási lehetőségeit az ország előtt álló biztonságpolitikai kihívások tükrében, a védelmi igazgatás rendszerében. Előadásában érintette az átfogó megközelítés szükségességét a nemzetközi, a belső, és a több szektort átfogó válságok esetén. Kiemelten kezelte a válságkezelés (crisis response) és veszélyhelyzet kezelés (disaster management) megkülönböztetését. Ismertette a katonai és civil oldal erősségeit és hangsúlyozta a közös látásmód és célkitűzés fontosságát. Tokovicz tábornok véleménye szerint a két oldal közös szervezeti kerete a közigazgatás, amely képes koherens módon együtt kezelni a problémákat, egyeztetve a tervezést és végrehajtást. Alapelvként jelölte meg a kölcsönös bizalmat és átláthatóságot, valamint a képességek hatékony alkalmazását.

(fotó: HM Védelmi Hivatal) A plenáris ülést követően három szekció kezdte meg a munkát. A gazdaságbiztonság szekció - a Fejér 2012 gyakorlat helyzetbeállítását felhasználva - a gazdaság folyamatos működőképességének, a reagáló erők, valamint a lakosság ellátásának biztosítását elemezte az átfogó megközelítés elvei alapján. A kibervédelmi szekció az őszi Cyber Coalition 2012 gyakorlat forgatókönyve alapján a nemzeti szervezetek tevékenységének koordinálásával foglalkozott, míg az ABV szekció, az előző évi INEX-4 törzsgyakorlat forgatókönyve alapján elemezte a Kormány működését egy megelőző védelmi helyzetben. Az eseményen a minisztériumok, kormányzati szervek, országos hatáskörű közigazgatási és rendvédelmi szervek, felsőoktatási intézmények és szakértő szervezetek képviselői vettek részt.

(HM Sajtóiroda; HM Védelmi Hivatal, Zrínyi Média)