A Magyar Tartalékosok Szövetségének tagjai példát mutatnak az összes civil társadalmi szervezetnek kezdeményezőkészségből, aktivitásból és polgári felelősségvállalásból- fogalmazott Fodor Lajos. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a szövetség megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen bejelentette: Hende Csaba honvédelmi miniszter október 4-ét a Magyar Tartalékosok Napjává nyilvánította.

Miként hazánk és a honvédség, úgy a Magyar Tartalékosok Szövetsége is sok változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben, ám egy dolog változatlan: kapcsolat a régi bajtársakkal, akiknek élete volt a honvédség, s ma is aktívan ténykednek a honvédelemért- hangsúlyozta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, nyugállományú vezérezredes. Hozzátette: „azt gondolom, hogy a honvédelmi tárca mindig számíthatott a Magyar Tartalékosok Szövetségére. Ez az összetartás nem tört meg, tagjai példát mutattak az összes civil társadalmi szervezetnek kezdeményezőkészségből, aktivitásból és polgári felelősségvállalásból, több ízben bizonyították létjogosultságukat”- szögezte le az államtitkár.

Fodor Lajos (fotó: Zrínyi Média)

Fodor Lajos aláhúzta: a szövetség a megalakulásától az összekötő híd szerepét tölti be a polgárok és a katonák között. Szilárd kapocs, amely különösen fontos ma, az önkéntes haderő viszonyai között. „Tudjuk, hogy tartalék nélkül nincs haderő, ezért eltökélt szándékunk, hogy a kormányzati ciklus végéig szilárd alapokon álló, jól szervezett és működőképes Önkéntes Tartalékos Rendszert hozunk létre – hangsúlyozta a tárca közigazgatási államtitkára. Beszédében kiemelte: megteremtették az Önkéntes Tartalékos Rendszer jogszabályi hátterét, s megkezdődött a védelmi tartalékos állománnyal feltöltött Honvédelmi Dandár létrehozásának előkészítése. Ezzel párhuzamosan történik a honvédség új humánstratégiai koncepciójához illeszkedő tartalékos katonai életpályamodell kialakítása is. Ebben a nagy munkában számítanak a Matasz tapasztalatára, szakértelmére is- fogalmazott az államtitkár.

(fotó: Zrínyi Média)

Az elnöki tisztet 2009-től betöltő, s most újraválasztott dr. Czuprák Ottó köszöntőjében áttekintette a Matasz tízesztendős történetét, amelyet egy - a jövőben is követendő - cél vezérelt: a magyar honvédelem elkötelezett, korszerű, lojális szolgálata a mindenkori kormány, illetve honvédelmi vezetés elvárásainak megfelelően.

Dr. Deák János alapító és tiszteletbeli elnök beszédében hangsúlyozta: a Matasz önálló, civil társadalmi szövetség, amely összhangban van a Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség céljaival. Azt tűzte ki célul, hogy közvetlenül támogassa a hazai honvédelem ügyét, összekötő kapocs legyen a honvédség és a lakosság között, erősítse a hitet, a bizalmat és az összetartozást. Ehhez a honvédelmi tárca és a hadsereg biztosítja a feltételeket, a Matasz pedig törekszik az önkéntes honvédelmi részvétel vállalására, a honvédelmi ismeretek elmélyítésére – fogalmazott Deák János.

Az ünnepségen Fodor Lajos elismeréseket nyújtott át, amelynek során elsőként Czuprák Ottót, a szövetség elnökét ezredessé léptette elő.

(kormany.hu; Zrínyi Média)