Nándorfehérvár diadala a maga idejében is csodának számított, és a történelem igazolta, hogy a mai napig is az. Csoda, amelyet a világpolitikai és katonai realitás ellenére vívott ki egy lelkes, jól vezetett had. Csoda, amit a kortársak közül senki nem várt, amire senki nem számított – csak remélt. Olyan hősies tett, amit egy mindent elnyelő, világverő szuperhatalom jól felfegyverzett, jól fizetett hadereje ellen vitt véghez Hunyadi János és Kapisztrán Szent János – e szavakkal köszöntötte a nándorfehérvári diadalra emlékezőket Kiskunmajsán Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Az 1456-os nándorfehérvári győzelem, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek emléke előtt tisztelegtek július 22-én Kiskunmajsán, az ’56-os áldozatok emlékére emelt Kapisztrán Szent János-kápolna előtti téren. A nemzetünk történelmét alapvetően meghatározó két fegyveres küzdelem ismert és névtelen katonái, a harcokban részt vevő civilek hősiességére Fodor Lajos emlékeztette az ünnepségen megjelenteket.

(fotó: Galambos Sándor)

A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a közel tízszeres túlerőben lévő török sereg ellen vívott csatát felidézve hangsúlyozta: "Európa akkoriban közös nyelvet beszélt, a kereszténység nyelvét, sokan fogtak fegyvert és harcoltak a közös veszedelem ellen. A legnagyobb segítséget egy mezítlábas szerzetes, Kapisztrán Szent János hozta. Harmadmagával járta az országot, s szavai nyomán megértették az emberek, hogy össze kell fogniuk, mert összetartoznak. Szerbeket, horvátokat és bosnyákokat, ortodoxokat, zsidókat, keresztényeket és bogumilokat volt képes összehozni a közös cél érdekében. Emberfeletti művészet volt ez! Ott volt mindenki, akinek fontos volt a vár és a város, akinek fontos volt a hazája, a hite és a becsülete. Hősök voltak ők mindnyájan!"

(fotó: Galambos Sándor)

1956 hőseire emlékezve Fodor Lajos hangsúlyozta: "Ötszáz évvel Nándorfehérvár után újabb csodát élt át a nemzetünk. Csodát, amelyet a lélek és a hozzáértés vitt véghez. Bár ’56 a szó katonai értelmében nem diadal, de győzelem a lélek erejében. Győzelem, amely végül térdre kényszerítette az akkor létező szocializmus rendszerét. A forradalmárok által elért katonai sikerek messze túlmutattak tényleges lehetőségeiken és mindenki számára komoly tanulságokkal szolgáltak. Igaz ez akkor is, ha az a hatalmas túlerő, amit a szovjet hadvezetés november negyedike után ide összpontosított, szabályosan kivégezte a felkelést."

(fotó: Galambos Sándor)

A kiskunmajsai megemlékezésen közreműködött Telek András (gitár) és Telekné Nagy Janka (ének). A hősök emléke előtti főhajtás szentmisével zárult, amelyet dr. Bábel Balázs, Kalocsa–Kecskemét érseke celebrált.

(Zrínyi Média)