Történelmünk leggyászosabb és legértelmetlenebb veszteségére emlékezünk, amely nagyapáink Mohácsa volt- hangsúlyozta beszédében Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a pákozdi Doni Emlékkápolnánál tartott megemlékezésen.

A pákozdi Mészeg-hegyen, a Doni Emlékkápolnánál már tizenhetedik alkalommal lobbant fel az emlékezés lángja és kondult meg a lélekharang január 12-én. Az 1943-as doni katasztrófa hősi halottjaira emlékezőket Bobory Zoltán, a Doni Bajtársak Szövetsége elnöke, a Don-kanyar Kápolna Alapítvány titkára köszöntötte. Kiemelte: legyünk büszkék arra, hogy ma este az ország több településén is emléktűz gyullad.

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter nevében Fodor Lajos, a HM közigazgatási államtitkára mondott beszédet, amelyben részletesen ismertette a 2. magyar hadsereg tragédiájának körülményeit.

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára mondott beszédet

- Történelmünk leggyászosabb és legértelmetlenebb veszteségére emlékezünk, amely nagyapáink Mohácsa volt. Sajnos a méltó megemlékezés sem 1945 után, sem pedig a rendszerváltás után nem alakult úgy ki, ahogy szerettük volna. Ebben a pákozdi kápolnában azonban az 1999-ben hazahozott ismeretlen katona is méltó helyen nyugszik, jelképezve ezzel az összes haza nem érkezett bajtársunk végső nyughelyét is – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a 2. magyar hadsereg doni katasztrófája túlmutat puszta katonai elemzéseken, mert akkoriban a magyar külpolitika kényszerpályán mozgott. Fodor Lajos kiemelte: az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az 1942-ben elkezdődött hadműveletekben a magyar katonai alakulatok komoly sikereket értek el, annak ellenére, hogy létszámukat és lehetőségeiket tekintve is hátrányban voltak a szovjet csapatokkal szemben.

- A doni tragédia elkerülhetetlen volt – szögezte le az államtitkár -, mert 1943-ban a menekülő magyar katonákat a szovjet alakulatok, a német közöny és hideg is pusztította. Megfelelő ellátás és felszerelés hiányában kellett harcolniuk a túlerővel szemben. Fodor Lajos ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy „a magyar katonák fegyverrel a kézben, parancs teljesítése közben haltak hősi halált.”

- Ne feledjük: ma is szolgálnak magyar katonák távol a hazától. A jelenlegi honvédelmi vezetés mindent megtesz azért, hogy a különböző műveletekben résztvevő honvédeink jól kiképezve, valamint a kihívásoknak megfelelő felszereléssel végezhessék el a feladatukat – mondta az államtitkár. Beszéde végén Fodor Lajos hangsúlyozta: „emlékeznünk kell, mert ezzel tartozunk az elesetteknek és azoknak is, akik a megpróbáltatásokat túlélve hazatértek, de itthon, a kommunista hatalom által számkivetetten, a társadalom peremén kellett élniük, csak azért, mert a haza iránti kötelességüket teljesítették”.

A megemlékezés koszorúi

A történelmi egyházak képviselőinek imádsága után a doni hősök emléktáblájánál koszorút helyezett el Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Orosz Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Ezt követően az államtitkár jelképesen parancsot adott Jásdi Balázsnak, a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző hadnagyának a Doni Hősök Emléktúrájának megkezdésére.

(kormany.hu, Honvédelmi Minisztérium,Kálmánfi Gábor, Galovtsik Gábor)