Fogalomtár

Fékek és ellensúlyok

A fékek és ellensúlyok rendszere a demokratikus államokban azt a célt szolgálja, hogy a három fő hatalmi ág, a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás kölcsönösen ellenőrizze egymást. Így megakadályozható, hogy valamely hatalmi ág felülkerekedjen a többin, és túlhatalomra tegyen szert.

Frakciófegyelem

A frakciófegyelem segítségével a pártok következetesen tudják képviselni programjukat az országgyűlésben azáltal, hogy a frakció egységesen foglal állást bizonyos kérdésekben. Az frakciók alapszabályaikban fogalmaznak meg elveket a frakció működésére nézve, valamint kifejtik, hogy az országgyűlési szavazás során a kialakított álláspont a tagokra nézve kötelező vagy ajánlott jellegű-e. A frakciófegyelem megsértése szankciókat vonhat maga után.

Független képviselő

Olyan képviselő, aki nem tagja egyetlen párt frakciójának sem.

Feminizmus

A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely a nők egyenjogúságáért küzd.

Frakciók

Képviselőcsoport, mely a parlament egyik alapintézménye. A frakciók a politikai véleményformálás, a vélemény egységes képviseletének eszközei. A képviselőcsoportokba történő tömörülés jelentősen növeli a parlament működésének stabilitását és hatékonyságát.

Forradalom

Hirtelen bekövetkező, radikális változást hozó, gyakran erőszakos cselekményeket magába foglaló jelenség, mely átalakítja az addig fennálló társadalmi-gazdasági-politikai intézményrendszert.

Frakcióvezető

A frakcióvezető egy párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, aki automatikusan tagja a Magyar Országgyűlés Házbizottságának is. A frakcióvezető feladatai: képviseli frakciója véleményét, ismerteti a képviselőcsoport álláspontját a plenáris üléseken, az Országgyűlés ülésein biztosítsa a képviselők jelenlétét, illetve intézi a frakció ügyeit.

Főpolgármester

A főpolgármester Budapest első számú vezetője, akit az önkormányzati választások alkalmával a város lakossága választ meg négy évre. A főpolgármester irányítja a Főpolgármesteri Hivatalt, meghatározza annak feladatait, és dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben.

Frakcióvezető-helyettes

Az országgyűlési képviselőcsoport helyettes vezetője. Ha a frakcióvezető valamilyen oknál fogva nem tudja ellátni tevékenységét, helyetteseként a frakcióvezető-helyettes ugyanazokat a jogokat gyakorolhatja, amelyeket a képviselőcsoport vezetőjének biztosít a Házszabály.