A szegénység elleni küzdelem egyik legfontosabb alapelve az kell, hogy legyen, hogy nem tüneti kezelést alkalmaz, hanem rendszerszinten nyúl hozzá azokhoz a folyamatokhoz és helyzetekhez, amelyekben a szegénység mindig újratermelődik - mondta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön a Nógrád megyei Bátonyterenyén.

A szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Kovács Zoltán arról beszélt, hogy létrejött egy új szervezeti egység, amely kimondottan a mélyszegénységben élők, a halmozottan hátrányos helyzetben lévők, köztük a romák helyzetére figyel, hiszen az államtitkárság egyik fontos feladata, hogy ezen társadalmi rétegek problémáival, a számukra nyújtható lehetőségekkel foglalkozzon.

Fotó: Árvai Károly

Az államtitkár elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás, a város egyik óvodája, mert a szegénységgel való szembenézés gyerekkorban kezdődik, a felzárkóztatási stratégia lépései is elsősorban a gyerekeket, fiatalokat célozzák meg. Ismertetése szerint az Integrációs Pedagógiai Rendszer keretében közel 18 ezer gyerek kap ösztöndíjat minőségelvű szempontok alapján, 1848 köznevelési intézmény és 13 ezer pedagógus vesz részt a programban, amelyben 79 ezer halmozottan hátrányos helyzetű tanulót, valamint 25 ezer óvodást tudnak ellátni. Olyan felfogásban harcolunk a szegénység ellen, amely fenntartható, működőképes alapokat nyújt az előttünk álló évekre - fogalmazott Kovács Zoltán.

Asztalosné Zupcsán Erika, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón a hajléktalanokról szólva bejelentette, hogy döntöttek a téli krízisellátás pályázatairól. Eszerint a diszpécserszolgálatra 45 millió, a budapesti régióra 186 millió, a vidéki ellátásra 145 millió forint pályázati pénzt tudnak szétosztani. Az étkezésre, egészségügyi ellátásra, vagy a nem rendszeres módon támogatott utcai szociális munkára beadott pályázatokat támogatták a legnagyobb mértékben - tette hozzá.

Fotó: Árvai Károly

Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke, országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy a következő hét év forrásainak legalább 60 százalékát Nógrádban is gazdaságfejlesztésre fordítják, miközben - különös tekintettel a térségben meglévő mélyszegénységre és munkanélküliségre - dolgoznak a társadalmi megújítási programon is. Ennek fő céljai a mélyszegénységben élők számának csökkentése, a munkavállalás esélyeinek növelése és az iskolai lemorzsolódások arányának visszaszorítása.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke elmondta, azt tapasztalják, hogy a kistérségeken belül, még a leszakadó és a leghátrányosabb területek között is óriásiak a különbségek, és más-más beavatkozást igényelnek. Ezekhez kérik, és az elmúlt időszakban meg is kapták az eszközöket - mondta, hozzátéve, nagyon világossá vált, hogy ha a mindenkori kormányzat "nem juttatja el a fegyvereket a végvárakba", akkor azok nem tudják felvenni a küzdelmet.

Fotó: Árvai Károly

Kovács Zoltán államtitkár ehhez hozzátette, nagyon fontos, hogy a források valóban a megfelelő helyekre jussanak el, szemben azzal, ahogy 2010 előtt több százmilliárd forintot költöttek el nyomon követés, számonkérés nélkül.

(MTI)