Növekszik a társadalmi igény a szociális földprogramra, ezért az e célra az idén elkülönített 250 millió forintos megemelt pályázati keretösszeg 2014-re is megmarad, de akár még nőhet is - jelentette ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az MTI-nek.

A szociális ellátórendszerbe illeszthető földprogram elsősorban a hátrányos helyzetű családoknak nyújt különféle kedvezményes juttatásokat a megélhetéshez, az önálló egzisztencia kialakításához - mondta Kovács Zoltán.

A programban tavaly 101, az idén már 151 település nyert el pályázati támogatást, amelyből vetőmagot, palántát és fiatal jószágokat oszthattak ki az önkormányzatok. Az idén már mintegy 500 hektárnyi földet műveltek meg a programban részt vevők. E földek rendszerint az adott önkormányzat saját, vagy bérelt területei, de több helyen az örökös nélkül maradt, a falun belüli kihalt házak kertjeit is hasznosítják közmunkások bevonásával - tette hozzá.

A mintaként szolgáló szociális földprogram munkaalkalmat jelent, a megtermelt zöldség-gyümölcs a helyi közüzemi, iskolai konyhákat is ellátja nyersanyaggal, van ahol szociális bolthálózat épül a termékek helybeni kedvezményes értékesítésére - utalt rá az államtitkár. Az érintett települések polgármestereinek tapasztalata szerint a mintaprogram hasznos az egész közösségre nézve. A segélyek helyett az értelmes munka által az emberek önbecsülése nő, az adott falu az önellátásra törekedhet, a családok kiegészítő jövedelemhez juthatnak. Mindez együtt az életminőségre is jótékony hatást gyakorol, a fiatalok szívesen maradnak a településen - hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán.

(MTI)