Idén a Szociális Földprogram keretében 250 millió forintra pályázhatnak azok az intézmények, amelyek olyan településen működnek, ahol jelentős az álláskeresők aránya. A program a hátrányos helyzetű falvak lakóinak megélhetését biztosítja azzal, hogy munkalehetőséget teremt, továbbá az elkészült ételeket a rászorulóknak, szociális intézményeknek is eljuttatják. A projekt révén körülbelül 150 szervezet juthat támogatáshoz, és ezer mélyszegénységben élő kaphat munkát. A pályázatokat május 29-én éjfélig lehet benyújtani.

A pályázati összeg a nagy érdeklődésre való tekintettel az előző évi 170 millió forintról 250 millió forintra emelkedett. A korábbi jó gyakorlatokat megvalósítók javaslatára a pályázat a tavalyihoz képest három hónappal korábban jelent meg, így megvalósul a programok folytonossága. A júniusban véget érő, jelenleg is futó programok tehát zökkenőmentesen folytatódhatnak. A most kiírt pályázat a szociális boltok kialakítását, a helyben megtermelt javak értékesítését részesíti előnyben.

A programnak ezúttal három összetevője van: a Közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó szociális földprogram alprojektben („A” komponens) 120 millió forint, az Eszközbeszerzési- és fejlesztési alprojektben („B” komponens) 70 millió, a Kertkultúra és kisállattartási alprojektben („C komponens”) 60 millió forint a pályázat keretösszege. Újdonság, hogy a pályázók eszköztámogatást igényelhetnek, amely a piacra jutásukat segíti. Az intézkedés ezen elemei így olyan szociális gazdasági hátteret adnak, amelyek elősegítik a program fenntarthatóságát.

A pályázaton részt vehetnek települési önkormányzatok és azok társulásai, települési roma nemzetiségi önkormányzatok, önkormányzati részesedéssel működő, közfeladatot ellátó nonprofit gazdasági társaságok, önkormányzatok által alapított közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkező egyesületek, alapítványok, egyházak, szociális szövetkezetek.

További részletek a pályázatról a www.emet.gov.hu oldalon találhatók.

A tavalyi nyertes pályázók vállalták, hogy 2013 júniusáig mintegy 259 hektár területet megművelnek, 213 ezer palántát elültetnek, közel 110 ezer vetőmag csomagot használnak fel, míg a családok közel 17 ezer háztáji kisállatot kapnak.

A Szociális Földprogram az elmúlt fél évben 101 település 2657 családjának nyújtott segítséget. A Szociális Földprogram szorosan kapcsolódik a mezőgazdasági közmunka projektekhez. A két intézkedés tehát kiegészíti egymást, a résztvevők tapasztalata pedig az, hogy ott sikeresek a Start munkák, ahol eredményes volt a földprogram. A közfoglalkoztatás keretében megtermelt javakat vagy a közétkeztetésben használják fel, vagy szociális alapon természetbeni juttatásként oszthatják el.

A program résztvevői a termelés mellett már a házi feldolgozás és kézműves termékek készítése irányába is elmozdultak. Mindez jól mutatja azt, hogy a fenntarthatósági szemlélet a helyi adottságokra építkező innovációval párosulva, a földprogram ürügyén a települések teljes közösségének nyújthat a jövőben egyre bővülő lehetőségeket.

(Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)