A kormány január 29-i ülésén döntés született a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról, amely a legmagasabb szintre emeli a felzárkózás ügyét. A testület fő feladata a felzárkózási és cigányügyi politika stratégiai irányaira vonatkozó javaslatok kidolgozása, valamint a végrehajtás nyomon követése. Közlemény.

A Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásával lehetőség nyílik arra, hogy a kormányzati struktúra legmagasabb szintjén közvetlen párbeszéd és az érintett miniszterek és szereplők szükség szerinti bevonásával közvetlen visszacsatolás keretében lehessen áttekinteni az eddigi intézkedések végrehajtásának megvalósítását, és meghatározni a romák felzárkózásának elősegítése érdekében szükséges további lépéseket.

A tanács javaslatot tesz a kormány társadalmi felzárkózási és cigányügyi politikájára, figyelemmel kíséri a kormány és az Országos Roma Önkormányzat között létrejött keretmegállapodásban foglalt célok teljesülését, valamint véleményezi a keretmegállapodás végrehajtásában érintett miniszterek és az Országos Roma Önkormányzat által készített beszámolókat.

A  tanács elnöke a miniszterelnök, társelnöke az Országos Roma Önkormányzat elnöke, további tagjai az emberi erőforrások minisztere, a belügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A tanács legalább negyedévente tart ülést.

Orbán Viktor miniszterelnök a 2012. július 16-án indult konzultációs sorozat keretében az Országos Roma Önkormányzat vezetőivel is tárgyalt. A miniszterelnök az egyeztetést követően jelentette be egy legfelsőbb szintű cigányügyi egyeztető testület megalakításának szándékát.

A videó nagy felbontásban letölthető a sajtószobából.

(Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)