Országszerte több mint 400 művelődési és közösségi házban ezernél is több program várja a közönséget a Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat három napja alatt, február 28. és március 2. között.

A művelődési házak fontos szerepet töltenek be az ország kulturális életében; látogatottságuk meghaladja az évi 80 millió főt, ami azt jelenti, hogy az emberek kedvelik, használják ezeket a közösségi tereket - emlékeztetett a rendezvény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.

Kép letöltésefotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.huHalász János elmondása szerint a farsang utolsó hétvégéjére meghirdetett programsorozat éppen ezekre az intézményekre kívánja felhívni a figyelmet, és olyanokat is becsalogatni a közösségi házakba, akik eddig nem voltak rendszeres látogatók.

Mint kiemelte, a közösségi művelődés területén nagy átalakulás ment végbe az elmúlt években: újjászervezték a minisztérium háttérintézményét, a Nemzeti Művelődéi Intézetet, amely a közművelődési intézményhálózat országos szakmai irányítójaként működik évi 1 milliárd forintos támogatásból, a Vidékfejlesztési Minisztérium 30 milliárd forintos programja keretében pedig 600 kistelepülés faluházai újulhatnak meg.

Az Agora pályázati program a nagyvárosoknak szól, ennek keretében az elmúlt években többek között Győr, Békéscsaba, Tatabánya vagy Szekszárd közösségi házait korszerűsítették. Halász János szólt arról az évi 7,5 milliárd forintos normatíváról is, amelyből a települési önkormányzatok 2013 óta közművelődési feladatokat is támogathatnak.

Kép letöltésefotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.huFontos, hogy ezeket az intézményeket be is lakják az emberek - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: éppen ezt célozza az Emmi, a Magyar Népművelők Egyesülete (MANE) és a Közösségfejlesztők Egyesülete, azaz az állam és a civil szféra példaértékű együttműködésében megvalósult Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat. Mint elárulta, a tárca idén 8 millió forinttal támogatja a rendezvényt.

Sajó Attila, a MANE elnöke felidézte: 2012-ben még csak 156 intézmény vett részt az eseménysorozatban, míg az idei csatlakozók száma ma reggelre átlépte a 400-as határt. A szervezők legalább 100 ezer résztvevőre számítanak a több mint ezer programon.

Sok rendezvény a farsangi hagyományokhoz kapcsolódik majd - jegyezte meg a szakember, kiemelve az adott településekre frissen beköltözötteket megcélzó, Isten hozott programot, a férfi és női szerepeket tréfásan felcserélő Asszonyfarsangot és a helyi kulturális és gasztronómiai nevezetességeket bemutató A vidék is érték kezdeményezést.

Kovács Edit, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke a társadalmi problémákkal terhelt Hajdúhadházon meghirdetett, Színezd újra programra hívta fel a figyelmet: beszámolója szerint a közösségi rendezvény annak újragondolására készteti a helyieket, hogyan lehetne együtt jól élni. Rónaszékiné Keresztes Monika, a körzet fideszes országgyűlési képviselője az erzsébetvárosi és terézvárosi programokra invitálta az érdeklődőket.

Mint a szervezők közölték, az eseménysorozathoz csatlakozó intézmények és programok száma jelenleg is folyamatosan bővül; a teljes kínálat a http://www.kulturhazak.hu/ honlapon található meg.

(MTI)