A hazai múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítését szolgálta a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) által koordinált, ötéves Múzeumok Mindenkinek Program, amelynek során csaknem 600 hallgatót képeztek tovább, 40 fős koordinátori hálózatot építettek ki, és egy múzeumpedagógiai adatbázis is létrejött.

Az utóbbi egy-két évtizedben jelentősen megváltoztak a múzeumokkal szemben támasztott társadalmi elvárások. A kormányzat célkitűzése ezért mind itt, mind más művészeti ágaknál, hogy a kulturális javakhoz való hozzáférést "demokratizálja", azaz segítsen azokat minden korosztályhoz és társadalmi réteghez eljuttatni - emlékeztetett a szerdai budapesti projektzáró sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kultúráért felelős helyettes államtitkára.

Hammerstein Judit elmondta: a Skanzen 2008-ban nyerte el a Múzeumok mindenkinek elnevezésű, 438 millió forintos EU-s kiemelt projektet, és a Múzeumi Oktatási és Képzési Központján (MOKK) keresztül komoly sikerrel valósította azt meg.

Első lépésként a MOKK kérdőíveket küldött ki az iskolákhoz, amelyekből kiderült, hogy azok ritkán vitték el a gyerekeket múzeumokba, és nem igazán voltak elégedettek a múzeumpedagógiai programokkal, gyengének ítélték a múzeumok ismeretátadását.

A program során ezért a MOKK munkatársai feltérképezték a hazai múzeumpedagógiai infrastruktúrát, és jelentős alapkutatásokat végeztek el, melyek eredményeiből módszertani segédanyagok születhettek. A központ 10 mintaprojektet dolgozott ki, és létrehozta a Múzeumi á la carte múzeumpedagógiai adatbázis is, amelyben jelenleg 226 múzeum 800 kiállítása és 220 programja szerepel - közölte.

Hammerstein Judit beszámolója szerint a MOKK öt év alatt 42 ingyenes képzést tartott 593 hallgatónak, és 9 konferenciát szervezett összesen több mint 2000 résztvevővel. Létrejött egy 40 fős projektkoordinátori hálózat is, melynek tagjai 566 projektrendezvényt szerveztek meg.

A helyettes államtitkár értékelése szerint a nagyszabású projekt igen hatékonyan járult hozzá a hazai múzeumi világ szemléletmódjának megváltoztatásához, ezért a kulturális kormányzat abszolút sikerként értékeli a programot, és hogy az eredmények tartósan fenntarthatók legyenek, annak folytatását tervezi.

Cseri Miklós projektgazda emlékeztetett: az ötéves program komoly felelősséget rótt az általa vezetett Skanzenre is, hiszen korszerű kiállítás-szervezésről vagy múzeumpedagógiai programokról nem lehetett volna beszélni egy olyan intézményben, ahol mindez nincs meg. Ma már azonban a MOKK szervezi a Múzeumok Őszi Fesztiválját, a Múzeumpedagógiai Évnyitót és egyéb országos rendezvényeket is - szólt a további eredményekről.

Benkőné Kiss Zsuzsanna, az Emmi Kulturális Fejlesztési Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztályának vezetője az MTI kérdésére elmondta, hogy az EU-s pályázati lehetőségek jelentős forrással szolgáltak az elmúlt öt évben: a Múzeumok mindenkinek program mellett a tárca további 1,1 milliárd forintot tudott a "hasznosulásra", elsősorban múzeumpedagógiai programokra, és több mint 3,5 milliárdot múzeumpedagógiai infrastrukturális fejlesztésekre fordítani.

A 2014-20-es időszakban a fejlesztési projekt a tervezett Emberi Erőforrás Operatív Program keretéből kaphat támogatást - tette hozzá.
A Múzeumok mindenkinek program a Felsőbb osztályba léphet elnevezésű konferenciával zárul csütörtökön Szentendrén.

(MTI)