A közönséget is bevonja az építés folyamatába a június 7. és november 23. között megrendezendő 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, Jakab Csaba és Márton László Attila Építés/Building című projektje.

Az építés folyamata, ember- és közösségformáló ereje, hatása az épített környezetre alcímet viselő kiállítás három elemből tevődik össze: a magyar pavilon egyik szárnyában a 2000-es évek Kárpát-medencei építőtáborait, a másik oldalon Kunkovács László fotóin a régió úgynevezett ősépítményeit ismerhetik meg a látogatók, míg az átriumban és az épület előtt a diákpályázat győztesei valósíthatják meg Szakállszárító című projektjüket.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hétfőn Szentendrén elmondta: a velencei biennále a kortárs építőművészet egyik legjelentősebb nemzetközi seregszemléje, ahol Magyarország 1909 óta állandó pavilonnal rendelkezik.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A kormány - a tavalyi 57,8 millió után - 64,8 millió forintot biztosít az idei magyar részvétel költségeire a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft-n keresztül - jelentette be. Halász János emlékeztetett arra, hogy Gulyás Gábor, a magyar részvétel nemzeti biztosa 2013 őszén a hagyományoknak megfelelően pályázatot írt ki, melyre minden eddiginél több, csaknem 20 pályázat érkezett; a szakmai kuratórium december 30-án hirdetett eredményt.

Gulyás Gábor beszámolója szerint a magyar kiállítás június 5-én nyílik meg a Giardini parkban. A tavalyi képzőművészeti biennáléhoz hasonlóan Magyarország ismét jelentkezik társművészeti kiállítással is: a Punta della Dogana közelében egy sóraktárban Berszán Zsolt erdélyi képzőművésznek látható tárlata jórészt magántámogatók segítségével június 6-tól egy hónapig.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Jakab Csaba kurátor elmondta: Márton László Attilával a Kárpát-medencei modellnek nevezett oktatási módszert kívánják bemutatni, elsősorban a Kárpát-medencei emberek építményein keresztül. Kunkovács László 51 fotóján ősépítmények - többek között pásztorkunyhók, górék, ólak, udvari kemencék - tűnnek fel a magyar pavilon falán, a másik szárnyban pedig a 2000-es évek Kárpát-medencei építőtáborainak pillanatai és építményei elevenednek meg 21 tablón.

"Az építészszakma az elmúlt évszázadban túlságosan elszaladt valóságos feladatai mellett, és nem valóságos embereknek épít" - vélekedett Jakab Csaba, hozzátéve azonban, hogy egészen új kapukat nyithatnak az olyan alkalmak, mikor az építészhallgatók a helyiekkel megbeszélve építenek a helyiek számára. Ez pedig az építész szakma megújítási lehetőségét jelenti - jegyezte meg.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A kurátorok egyetemisták számára is kiírtak egy pályázatot, melynek anyagából a magyar pavilon apszisában lesz látható válogatás. A 43 pályamű közül a kiírók hat temesvári egyetemista - Järger Zsolt, Molnár Zsolt, Szemcsuk Franciska, Benedek Tímea, Czáka Zoltán és Tóth Bertalan István - Szakállszárító című projektjét választották, amely az átriumban, illetve a pavilon előtt épülhet meg.

Jakab Csaba az MTI-nek elmondta: az építkezést az egyetemisták a közönség bevonásával végzik, és munkájuk során a Giardini parkban további nyolc padot újítanak meg. A későbbi látogatók szimbolikus módon, fa ruhacsipeszek segítségével lehetnek részesei a közös építkezésnek.

(MTI)