Az EDF Démász Szegedi VE több mint ötven éves létesítményének energetikai és gépészeti felújítását az Európai Unió KEOP programja finanszírozta. A telep megújításának alkalmából ünnepélyes átadóra került sor Szegeden, melyen többek között részt vett Dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára is.

Összesen 43 millió forintos költségvetésből újították meg az épület hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint napenergiát alkalmazó rendszer telepítését a megújult főépület tetejére – utóbbi 5,5 kW áramot termel, amellyel a telep villamosenergia-fogyasztásának 15%-át tudják a jövőben biztosítani. A kapott pályázati pénz 26 millió forint volt, melyhez az önkormányzat 10 milliót, az egyesület pedig 7 milliós önerőt biztosított.

A megnyitó beszédet követően Dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár vágta át a bejáratnál a nemzeti színű szalagot, majd az épületből kirajzottak a vízisport egyesület utánpótláskorú versenyzői, akik nagy örömmel vették birtokukba az új épületrészt.

(MTI)