A váltóállításhoz hasonlította a szaktárca államtitkára azt a folyamatot, amely a felsőoktatásban következik. Klinghammer István szavai szerint a minőség és a hasznosság irányába igazítják az egyetemeken, illetve főiskolákon folyó képzést.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára erről pénteken Szombathelyen beszélt, ahol a Nyugat-magyarországi Egyetem, a térség meghatározó ipari cégei és a város együttműködési megállapodást írtak alá arról, kezdeményezik és támogatják, hogy a Savaria Egyetemi Központban 2015. szeptember elsejétől gépészmérnöki alapképzés indulhasson.

Klinghammer István hangsúlyozta: minden egyetemnek és főiskolának kötelessége, hogy hozzáigazítsa oktatási profilját a társadalom elvárásaihoz, vagyis a társadalom számára hasznot hajtó tevékenységekhez biztosítson szakembereket.

A felsőoktatási államtitkár elmondta, Magyarországon még csak most kezdődik annak a duális felsőoktatási képzési formának a kialakítása, amelyben azok a cégek, amelyek magas technikai, technológiai tudással és igénnyel rendelkeznek, a képzésbe bekapcsolódva olyan tudáshoz segíthetik hozzá – saját szakember utánpótlásukról is gondoskodva – a fiatalokat, amilyenre szükségük van.

A szombathelyi mérnökképzés megindítása azért fontos, mert a kormány 2012-ben kiemelt járműipari központtá nyilvánította a Nyugat-Pannon Jármű és Mechatronikai Központot, amely a remények szerint 250 milliárd forint tőkeberuházással 25 ezer új munkahelyet teremthet a régióban.

A fejlesztések egyik kiemelt célja, hogy a gyártás mellett kutatás-fejlesztés települjön ebbe a térségbe, ehhez viszont a közeljövőben legalább 500 jól képzett mérnökre lesz szükség.

A megállapodásban, melyet hat járműipari cég, a BPW-Hungária Kft., a DELPHI Magyarország Kft., az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., a Jabil Circuit Magyarország Kft., az LuK Savaria Kft és az Opel Magyarország Kft. vezetői írtak alá, a cégek azt vállalták, hogy legalább 50 fő szerződéses képzését vállalják.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője már egy korábbi sajtótájékoztatón bejelentette: a kormányzat támogatja a szombathelyi mérnökképzést, amely a régió gazdaságának igényét elégíti ki.

(MTI)