Felsőoktatási hallgatók innovatív ötleteinek, vállalkozási terveinek bemutatását várják a Lenovo Motivátor Nagydíj pályázatára - hangzott el a kezdeményezés sajtótájékoztatóján kedden a fővárosban.

Klinghammer István felsőoktatási államtitkár azt mondta, a fiatalságot elsősorban nem motiválni kell, hiszen az elkötelezettség, a lelkesedés, hogy valaki használni akar a társadalomnak, belülről fakad. Ami gyakran hiányzik, az a visszajelzés, hogy ha valaki létrehoz valamit, van egy jó ötlete, azt észreveszik és publikálhatja. Ezt segíti a hamarosan induló pályázat - hangzott el.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kezdeményezés mintegy 300 ezer felsőoktatásban tanuló fiatalnak lehetőség, és egyben "hídépítés a jövő felé". Klinghammer István úgy fogalmazott, a tudomány eredményei nemzetköziek, de maga a tudomány mindig nemzeti.

A pályázaton bármely felsőoktatási intézmény aktív, 30 évesnél fiatalabb hallgatója részt vehet szakiránytól és évfolyamtól függetlenül, ezenkívül azok is, akik szívesen együttműködnek egyetemistákkal, főiskolásokkal. A pályázóknak két percben kell bemutatniuk vállalkozási tervüket, innovatív ötletüket, bármilyen tevékenységi területről. A nevezés szeptember 23-tól október 30-ig tart. Az egymillió forintos fődíjat november 28-án adják át.

(MTI)