Az a hallgató vagy frissen diplomázott szülő is jogosult lesz a GYED folyósítására, aki a szülést megelőző két éven belül felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és a nappali tagozatos hallgatói jogviszony fennállása alatt ad életet gyermekének, akit saját háztartásában nevel. Közlemény.

További kedvezmény, hogy az a kismama is jogosult lesz gyermekgondozási díjra, aki a fentiekben felsorolt hallgatói jogviszony szüneteltetését, illetve megszűnését követő 1 éven belül szüli meg gyermekét. A gyermekgondozási díjra az édesapa is jogosult, amennyiben így kedvezőbb a gyermekes párnak.

Az új szabályozás a 2014. január 1. után született gyermekek esetében érvényes, azok egy éves koráig.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyA GYED összege

– a felsőfokú alapképzésben, felsőfokú szakképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér: bruttó 98.000 forint) 70%-a,

– a mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes garantált bérminimum (bruttó 114 000 forint) 70%-a.

Ha a GYED-et igénybevevő szülő legalább 185 nap biztosítási idővel is rendelkezik, akkor a 180 nap hallgató jogviszony beszámításával az általános szabályok szerint terhességi-gyermekágyi segélyre is jogosultságot szerez.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyKlinghammer István felsőoktatási államtitkár szerint várhatóan több ezer hallgatót érinthet a diplomás gyed bevezetése jövő januártól. A bejelentés sajtótájákoztatóján részt vett Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke is, aki azt mondta: örömteli pillanat, aminek részesei lehetnek. A DOSZ idei programjának meghatározó része volt ennek a kérdésnek a rendezése. Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökhelyettese szintén üdvözölte a kormányzati döntést.

(EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság)