Badacsonytomaj és Révfülöp települések közös rendőrőrsét adták át Badacsonytomajban. Az ünnepségen beszédet mondott Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára.

„A rend a legfontosabb közösségi érték, a boldogulás alapfeltétele.” – hangsúlyozta az államtitkár. Kontrát Károly kiemelte, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya az elmúlt egy évben mind létszámát, mind technikai felszereltségét tekintve megerősítette a rendőrséget.
A rendteremtést és a rendőrök munkáját pedig jogszabályokkal és a büntetőeljárások gyorsításával segíti.

Kontrát Károly elmondta, hogy közrend és közbiztonság javítása a kormány és az önkormányzatok kölcsönös együttműködésén alapszik.
Különösen jó példa erre a Badacsonytomajban felavatott új rendőrőrs, amely lehetővé teszi, hogy a rendőrség a térségben gyorsabban reagáljon és lépjen fel bűnelkövetőkkel szemben.
A térségben szolgálatot teljesítő rendőrök mellett egyébként július 4-től a nyári szezon kezdetére tekintettel a Készenléti Rendőrség is szolgálatot teljesít a területen.

Az államtitkár köszönetet mondott az önkormányzat áldozatvállalásáért és elmondta, bízik abban, hogy a Révfülöptől Badacsonytomajig terjedő területen javulni fog a közbiztonság, valamint, hogy az önkormányzattal és polgárőrséggel való együttműködés, amelynek nagyon fontos szerepe van a rendőrség munkájában, tovább folytatódik.
Kontrát Károly arról is beszélt, hogy a kormány ígéretének megfelelően a ciklus végére minden településen lesz rendőr.

Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: azért is fontos, hogy az új rendőrőrs Badacsonytomajban épült fel, mert ugyanitt működik a tűzoltóság is -  a rendőrök és a tűzoltók együttes fellépése a balesetek és káresemények során pedig elengedhetetlen. Fokozottan igaz ez a nyári időszakra, amikor turisták érkeznek a balatoni üdülőkörzetekbe.

(kormany.hu)