A Belügyminisztérium vezetése fontosnak tartja, hogy a megbecsülését minden módon kifejezze az irányítása, felügyelete alá tartozó szervezetek dolgozóinak, ezért kívánjuk megkönnyíteni szabadságukat – mondta Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatásával, az Erzsébet program keretében a Belügyminisztérium lehetőséget ad a belügyi szervek állományának, hogy családjukkal együtt kipihenhessék a rendteremtés érdekében végzett erőfeszítéseiket, valamint felkészüljenek az előttük álló feladatokra – hangsúlyozta Kontrát Károly, majd hozzáfűzte: a 400 millió forintos keretösszegű pályázat több ezer belügyi dolgozó – rendőr, tűzoltó, a büntetés-végrehajtásban tevékenykedő – családjának pihenését segíti.

Kontrát Károly (fotó: Árvai Károly)

Zsinka András, a Belügyminisztérium Személyügyi Főosztályának vezetője elmondta: a pályázatra négy kategóriában jelentkezhetnek a belügyi dolgozók – az első kategóriában a rendőrök, a másodikban a büntetés-végrehajtási intézetek dolgozói, a harmadikban a katasztrófavédelem hivatásos és civil állománya, a negyedikben pedig a többi belügyi szervhez tartozók.

A pályázat elbírálásánál előnyt élvez az, akinek a havi illetménye nem haladja meg a bruttó 300 ezer forintot, valamint a gyermekét egyedül nevelő, illetve három vagy annál több gyermeket belügyi dolgozó – tájékoztatott Zsinka András, majd hozzátette: az érdeklődők július 6-ig nyújthatják be pályázatukat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján.

Kontrát Károly (fotó: Árvai Károly)

Az elnyert üdülési szolgáltatás legkésőbb 2013. augusztus 31-ig vehető igénybe.

Csóti András, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának megbízott országos parancsnoka, Tollár Tibor, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese, valamint Zsifkó Zita, az Országos Rendőr-főkapitányság osztályvezetője egyetértett abban, hogy a szervezetek állománya számára kiemelten fontos a családdal eltöltött szabadság, pihenés, ezért megköszönik a Belügyminisztériumnak és a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak a pályázati lehetőséget.

(kormany.hu)