Az országos és a helyi érdekek találkozásának köszönhető, hogy létrejöhetett ez a rendőrőrs – mondta Kontrát Károly parlamenti államtitkár a villányi rendőrőrs épületének ünnepélyes átadásán.

Kontrát Károly kiemelte: mindannyiunk számára fontos, hogy biztonságban, nyugalomban éljünk, hiszen ez a boldogulás egyik alapfeltétele. Éppen ezért a kormány arra törekszik, hogy fenntartsa a rendet és megerősítse a közbiztonságot.

(Fotó: Horváth Ernő)

„A nemzeti ügyek kormánya a törvények szigorításával elérte, hogy számos területen javult a közbiztonság” – mondta az államtitkár, majd az elmúlt másfél évben hozott intézkedések közül példaként megemlítette a háromcsapás törvényt és a szabálysértési törvény szigorítását.

Kontrát Károly hangsúlyozta: a rendőrség hozzáállásának változásával elérték, hogy az emberek immár nagyobb bizalommal fordulnak a rend őreihez; bíznak abban, hogy az ellenük elkövetett bűncselekmények felderítésre kerülnek.

„Villány a borturizmus egyik zászlóshajója, ezért a helyi lakosok mellett a turisták érdeke is az, hogy a rend és biztonság legyen a városban.” – húzta alá az államtitkár.

(Fotó: Horváth Ernő)

Kontrát Károly köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, amely teljes mértékben magára vállalta a rendőrőrs épületének finanszírozását.

Hatala József országos rendőr-főkapitány elmondta: a borturizmusnak köszönhetően az elmúlt húsz évben jelentős fejlődésen esett át Villány. A rendőrőrs létesítése azt jelzi, hogy az önkormányzat és a lakosok részéről is igény van a további fejlődésre, hiszen ehhez továbbra is fent kell tartani a közbiztonságot.

(kormany.hu)