„Komoly nemzeti összefogás kellett ahhoz, hogy ma itt lehessünk” – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a devecseri rendőrőrs új épületének átadása alkalmából tartott ünnepségen.

Kontrát Károly szimbolikus jelentőségűnek nevezte az eseményt, hiszen kilenc hónappal a vörösiszap-katasztrófa után készült el a rendőrőrs „rendet és biztonságot jelképező” épülete.

Foto: Botár Gergely

Az államtitkár kiemelte: a katasztrófa után a határon innen és túlról egyaránt érkezett segítség; a nehéz helyzetben „Magyarország megmutatta, hogy erős ország és erős nemzet”.

Kontrát Károly köszönetet mondott a város lakosainak és a helyreállításban tevékenykedőknek egyaránt, majd bizalmát fejezte ki aziránt, hogy a jövőben elkerülik az országot a katasztrófák.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elmondta, a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó szervek – rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem – a tavaly októberi katasztrófát követően azonnal a helyszínre érkeztek, és példás összefogást tanúsítva segítettek a védekezésben, majd az újjáépítésben.

Foto: Botár Gergely

A rendőrőrs új épülete „mementó egy tragédiának, mementó az emberi felelősségnek” – fogalmazott Hatala József. Az országos rendőrfőkapitány köszönetet mondott mindazoknak, akik a védekezésben és az újjáépítésben részt vettek – „saját magukat sem kímélve mentették az életeket és a vagyont.”

Töreki Sándor, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte: a mintegy két hónap alatt elkészült új épület nem csak a technikai feltételeket biztosítja a személyi állomány számára, de szolgálati lakásként három családnak is lakhatást biztosít.

(kormany.hu)