Csaknem 800 millió forintból újult meg Tihany központi része, a Tihanyi legenda-projekt keretében felújították a kálváriát és a település műemléki utcáit, valamint egy újonnan kialakított teret neveztek el Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a csütörtöki ünnepségen kijelentette: Tihany a nemzet kincse, így a település gyarapodásával valamennyi magyar ember gyarapodott.

Hozzátette: ezzel a beruházással olyan feltételeket tud teremteni Tihany, hogy nemcsak gazdag történelmi múltjával, kulturális programjaival, hanem magas színvonalú szolgáltatásaival is ide vonzza a vendégeket itthonról és szerte a világból.

Az államtitkár kiemelte, hogy az állam, az önkormányzat és az Európai Unió összefogásának eredményeként gyarapodott Tihany annak érdekében, hogy még inkább állja a turisztikai versenyt.

Tósoki Imre (Fidesz-KDNP), Tihany polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a pangás hosszú évtizedei után Tihany is megmutatta, hogy képes a 21. századnak megfelelő körülményeket nyújtani lakói és az ide látogatók számára.

A Tihanyi legenda-projektből kiemelte a faluközpontban kialakított új, Mádl Ferencről elnevezett teret, a felújított Borsos Miklós teret és Pisky sétányt, valamint a Visszhang dombon kialakított rendezvényteret. A településközpont megújításához a helyi vállalkozók is csatlakoztak, saját szolgáltatásaik, ingatlanaik fejlesztésével - emelte ki a polgármester.

A Tihanyi legenda-beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. 2010-ben a kormány mintegy 600 millió forintot különített el Tihany számra, a 794 millió forintos projekthez az önkormányzat 194 millió forintot adott. A projekt egyik célja, hogy a vendégek a központtól távolabb, a falu szélén tegyék le autóikat és gyalog járják körül a nevezetességeket, ezért épült meg 2010 nyarán a temető és a focipálya mellett az új parkoló.

A projekt keretében jött létre a Mádl Ferencről elnevezett főtér, amelyet tavaly nyáron Áder János köztársasági elnök avatott fel. Felújították a ciszter apátságot és az Ófalut összekötő Pisky sétány elhanyagolt útvonalát, Magyarország egyik legszebb 20. századi, 1960-ban lerombolt és csak részben újjáépített kálváriáját, az Ófalu műemlék-jellegű utcái pedig új burkolatot kaptak.

(MTI)