Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok adósságát nem vállalja át az állam - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Dombóváron.

Tizennégy önkormányzati társulás adósságára ugyanakkor kiterjed a konszolidáció, ezeknek azonban nem túl jelentős, mintegy 400 millió forintnyi adósságuk van - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány múlt szerdai döntése szerint az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljes egészében, az ennél nagyobb lélekszámú települések adósságának pedig 40-70 százalékát vállalja át az állam, többek között a helyi adóerőt figyelembe véve. A kistelepülések esetében ez év végéig, az 5000 lakosúnál nagyobb településeken a tervek szerint 2013 első félévében zárul le a konszolidáció. Szeretnének korrekt, gyors megállapodásokat kötni - jelentette ki.

A stabilitási törvényt olyan szabályokkal egészítik ki, hogy ne fordulhasson elő még egyszer az önkormányzatok ilyen mértékű eladósodása - mondta Kontrát Károly.

Utalt arra, hogy országszerte 1956 önkormányzat 621 milliárd forintos adósságát konszolidálja az állam, ebből az 1700, ötezer lakosúnál kisebb településen működő önkormányzat 100 milliárd forinttal részesedik.

Tolna megye 109 önkormányzata közül 83-nak az adósságát vállalja át az állam részben vagy egészben - ötezresnél kisebb közülük 75 település.

(MTI; Belügyminisztérium)