A nemzet összetartó ereje adja az állam belső lényegét - jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tárca augusztus 20-a alkalmából megrendezett ünnepségén csütörtökön.

Kontrát Károly felidézte: Szent István lezárta a múltat, a pogányságot, a nomád életformát és megteremtette az európai keresztény Magyarországot. Hozzátette: a magyar nemzet egyedi vonásai ekkor alakultak ki.

Ki kell mondanunk, minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, nemcsak saját nemzetünket erősítjük, hanem egész Európa sokszínűségét bővítjük azzal, hogy saját kultúránkat, történelmünket, nyelvünket megőrizzük - mondta az államtitkár. Hozzáfűzte: a nemzet öröksége nem csak annyi, amennyi a történelemkönyvekben szerepel, hanem összes tájegységének, városának, közössége történetének és kultúrájának összessége.

Fotó: Csattos Pál

Az államtitkár szerint a magyar államiság ezeréves hagyományai a mai viszonyok között is képesek megfelelni a kihívásoknak. Úgy vélte, míg Szent István bölcsessége Magyarországot független, európai és keresztény állammá tette, addig a hit, remény és szeretet egysége teheti a jövőben is erőssé a nemzetet. Úgy fogalmazott: "megvalósulóban van a nemzeti egység, Magyarország ma jobban teljesít, és ennek köszönhetően az értékeket megvalósító, a közösségeket megerősítő, és a normákat betartó társadalmat építhetünk".

Az ünnepségen elhangzott: Áder János köztársasági elnök Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére Papp Károly országos rendőrfőkapitányt altábornaggyá, Boda Józsefet, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját pedig vezérőrnaggyá lépteti elő. Továbbá Gagyi Miklóst, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgató-helyettesét nyugalmazott dandártábornokká, Tarcsa Csabát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét dandártábornokká, Végh Zsuzsannát, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatóját és Simon Géza nyugalmazott rendőr ezredest pedig nyugalmazott rendőr dandártábornokká nevezi ki. Ők okleveleiket egy későbbi időpontban veszik át a Sándor-palotában.

A csütörtöki ünnepségen a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének katonai tagozatát vehette át Horváth András, a Nemzeti Védelmi Szolgálat szakmai főtanácsadója, miniszteri biztos és Tollár Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági igazgatója.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát vehette át Frankó Tamás, Mikóháza polgármestere, Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere és Tóth Gábor Sándor orvos.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje katonai tagozatában részesült Csepely Zsigmond József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Gyurosovics József László, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Horváth Csaba, a Győri Rendőrkapitányság vezetője, Pozsgai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője, Szatmári Imre, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, valamint Töreki Sándor, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári, illetve katonai tagozatát összesen hatan, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát tizenketten, katonai tagozatát hatan, a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári, illetve katonai tagozatát hárman vehették át.

Életmentő emlékérmet kapott a nagykátai Nagy-Pál Zoltán, aki még áprilisban mentett ki egy ötéves gyereket a megáradt Tápió folyóból, illetve a pécsi Zsilli Szilárd, aki tavaly szeptemberben mentette ki fuldokló kollégáját a Tiszából.

Bátorság Érdemjelet összesen tizenkilencen vehettek át, emellett a miniszter tárgyjutalmakat, Szent György érdemjelet, illetve előléptetésekről szóló okleveleket nyújtott át.

(Az elismerésebn részesültek névsora megtalálható a csatolt dokumentumban.)

(MTI)