A rendőrségi munka hatékonyabbá tételének szándékával indokolta a belügyi államtitkár a rendőrség folyamatban lévő átszervezését az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén.

A testület a Belügyminisztérium és a rendőrség vezetőit hallgatta meg a témában. A kormánypárti képviselők támogatásukról biztosították az átalakítási folyamatért felelős vezetőket.

Kontrát Károly, a belügyi tárca parlamenti államtitkára hangsúlyozta: az átszervezések célja, hogy a rendőrség jobban, hatékonyabban tudja ellátni a munkáját és az emberek nagyobb biztonságban élhessenek. Az új rendvédelmi szerkezet nem egy életre szól, hanem addig, amíg a céloknak meg tud felelni, a feladatait el tudja látni - hívta fel a figyelmet.

Papp Károly, a rendőrség átalakításáért felelős miniszteri biztos ismertette a rendőrség eddigi és még várható szervezeti átalakításának részleteit, és elmondta: az átalakítás célja, hogy megszűnjenek a párhuzamosságok, a szervezet professzionálisan működjön és költséghatékony legyen.

(MTI; Belügyminisztérium)