Augusztus 20-án, Szent István ünnepén nemzetünk megmaradására emlékezünk, s ennek legfontosabb üzenete, hogy erősek, Európa részesei és alakítói vagyunk - mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár a Kézfogás Európa Szoborpark avató ünnepségén hétfőn Balatonalmádiban.

Az államtitkár szerint Szent István életművének legfontosabb tanulsága, hogy a kereszténység felvételével, a független Magyarország létrehozásával kijelölte Magyarország jövőjét és útját Európában.

Hozzáfűzte: az Európa Szoborpark létrehozása méltó módon hozzájárul ahhoz, hogy államalapítónkra, Szent Istvánra emlékezzünk.
A szoborpark nemcsak a balatoni térséget erősíti és gazdagítja, hanem Magyarországot és Európát is, hiszen itt Európa képzőművészetének színe-java jelenik meg - mondta Kontrát Károly.
Úgy vélte, Balatonalmádi a szoborpark létrehozásával fontos célját teljesíti: a balatoni térség képzőművészeti központjává válhat.

Keszey János (Fidesz-KDNP), Balatonalmádi polgármestere beszédében felidézte: a szoborpark létrehozásához a balatonalmádi önkormányzat LEADER pályázaton 2011-ben 35,6 millió forintot nyert, az önkormányzat ehhez 14 millió forint önrészt biztosított; a köztéri alkotásokat az Európai Unió tagállamaiból, testvér településekről és hazai kortárs művészektől szerzi be a város.

A polgármester szólt arról is, hogy a művészek térítésmentesen adták Balatonalmádinak a szobrokat, s többen a szállítás költségét is átvállalták. Ezért az önkormányzat évente egy-egy felajánló ország kultúráját, hagyományait, gasztronómiáját két-három napos ünnepség keretében mutatják be a Balaton-parti városban - tette hozzá.

Eddig 42 szobor érkezett Balatonalmádiba Európai országaiból (így például Ausztriából, Belgiumból, Bulgáriából, Finnországból, Szlovákiából, Szlovéniából), a tervek szerint végül 54 szobor áll majd az Szent Erzsébet ligetben.

A szoborparkot Meixner Etelka, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. tervező művészének a parkban felállított szobrának leleplezésével avatta fel Kontrát Károly, Keszey János és Simon Attila, a manufaktúra igazgatója.

(MTI)