Az illegális fegyverkereskedelem elleni küzdelem fokozásáról döntött brüsszeli ülésén az uniós országok belügyminiszteri tanácsa.

Szigorúbb szabályokat léptetnek életbe a lőfegyverek exportjára, importjára, illetve a tranzitszállítmányozásra is. Az új szabályok azt célozzák majd, hogy jobban nyomon lehessen követni a kereskedelembe bekerült fegyverek útját, hatékonyabban el tudják kerülni a visszaéléseket.

Az ülésen - amelyen Magyarországot Kontrát Károly államtitkár képviselte - közös következtetéseket fogadtak el arról, hogy milyen irányelvek mentén kell megerősíteni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet kormányzását. Ennek lényege, hogy a jövőben - az Európai Bizottság előterjesztései alapján - rendszeres stratégiai vitát kívánnak folytatni a schengeni térség biztonságát érintő kérdésekről. Erre a célra az úgynevezett vegyes bizottság szolgál majd, amelynek keretében a miniszterek dönthetnének egyes konkrét ügyekre reagáló lépésekről.

A témához előzetesen összeállított magyar belügyminisztériumi dokumentum leszögezte: Magyarország támogatja ezeket az elképzeléseket, és az unió délkeleti szárazföldi határainak biztonságáért felelős tagállamként komolyan veszi a schengeni szabályok betartásának kötelezettségét. Az ülésen Kontrát Károly tájékoztatást adott az elmúlt időszakban Szerbiával e vonatkozásban kezdeményezett kétoldalú együttműködés eredményeiről. ű

A miniszterek elfogadták azt az állásfoglalást is, amely az unión belüli menekültügyi szolidaritásról szól. Magyarország ezzel kapcsolatban azt az álláspontot hangsúlyozta, hogy elsősorban a gyakorlati együttműködésre koncentrálva, a már létező szolidaritási eszközöket kell minél hatékonyabban felhasználni - ahelyett, hogy állandóan újabb és újabb mechanizmusokat és eljárásokat hívjanak életre. A magyar kormány ennek jegyében helyeselte az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal és a FRONTEX - az unió külső határainak védelmét segítő ügynökség - szerepének a megerősítését.

A Belügyi Tanácsüléshez kapcsolódó háttéranyag a csatolt dokumentumban található.

(MTI; kormany.hu)