A kormány segítséget nyújt a csengeri temetőben megrongált sírok helyreállításához - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a jobbikos Apáti István napirend előtti felszólalására válaszolva.

A Jobbik képviselője arról számolt be, hogy nemrégiben 111 sírt rongáltak meg csengeri temetőben. Hozzátette: nem lehet elmenni amellett szó nélkül, hogy két gyermekkorú, cigány származású elkövetőt kerítettek kézre. Ugyanakkor szerinte felnőtt elkövetők is voltak.

A képviselő a kormány támogatását kérte a károk helyreállításához, arra hivatkozva, hogy a kabinet az elmúlt húsz évben zsidótemetők megrongálása esetén azonnal a hozzátartók segítségére sietett. Hozzátette, a zsidó temetők megrongálását is ugyanolyan bűnnek tartja.

Kontrát Károly belügyi államtitkár válaszában közölte: a rongálási kár az elsődleges adatok alapján eléri a négymillió forintot, de a pontos összeg meghatározása szakértő bevonásával történik majd meg a nyomozás során.

Bejelentette, hogy a kormány a szakértői vizsgálatok befejeződését követően, a csengeri önkormányzat bevonásával anyagi segítséget nyújt a megrongált és tönkretett sírok helyreállításához. Hangsúlyozta: a kormány elítéli ezt a gyalázatos tettet és a rendőrség megtesz mindent annak érdekében, hogy a bűncselekménynek minden elkövetőjét elfogja. Jelezte: a két gyermekkorú gyanúsított olyan részletes beismerő vallomást tett, ami alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy ők követték el a bűncselekményt. Ugyanakkor arra kérte a képviselőt, hogy ha más elkövetőről is van tudomása, akkor azt jelezze a hatóságoknak.

(MTI)