Tűzoltóautót adományozott a kárpátaljai Dercen egyházi fenntartású önkéntes tűzoltóságának a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

A gépkocsit Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára és Tollár Tibor dandártábornok, az adományozó szervezet gazdasági főigazgató-helyettese adta át pénteken Nyíregyházán a Munkácstól 14 kilométerre fekvő település református esperes-lelkészének, Zsukovszky Miklósnak.

Az esperes-lelkész elmondta: a kárpátaljai településen a 2001-es tiszai árvíz után vetődött fel, hogy katasztrófaelhárító egység létrehozására lenne szükség. A derceni egyházi önkéntes tűzoltó alakulat 2005. december 25-én jött létre, és első tűzoltófecskendőjét is a magyar Belügyminisztérium közreműködésével kapta, a tatabányai tűzoltóságtól. Az indulásnál segített a Magyar Baptista Szeretetszolgálat is, amely a 2006-os működési költséget vállalta magára.

Azóta már vízszállító kocsit is kaptak adományként Magyarországról, most pedig egy olyan felújított, terepjárásra alkalmas tűzoltóautót vehettek át, amelyet erdő- és avartüzek oltásánál tudnak bevetni.

A derceni egyházi önkéntes tűzoltóság - amely Közép-Kelet-Európában az egyedüli felekezeti katasztrófavédelmi egység - jelenleg már 35 fős alakulat. Eddig 280 esetben nyújtott segítséget bajba jutott embereknek. Dercen mellett Fornos, Isznyéte, Alsókerepec és Gát községek tűzvédelmét látják el, mintegy 12 ezer kárpátaljai lakos biztonságáról igyekeznek gondoskodni.

Tállai András államtitkár az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a mostani adomány is üzenet, amely arról szól, hogy "Magyarország, a magyar kormány, figyel a határon túl élő magyarokra, segíti, támogatja mindennapi életüket".

Zám-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke is megköszönte az adományt. A tűzoltóautót Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áldotta meg.

Az ünnepségen Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere egy 3,6 millió forint értékű hőkamera-készüléket adományozott a város hivatásos tűzoltóságának, hogy segítse mentési munkájukat. A készüléket Kozák Attila tűzoltó őrnagy, parancsnok vette át.

(MTI)