Az ünnep kifejezi a társadalom tiszteletét az önkormányzatok által végzett munkáért - fogalmazott csütörtökön Budapesten Tállai András a Helyi Önkormányzatok Napján. Az eseményen a kitüntetéseket átadó belügyminisztzer kijelentette: a készülő új önkormányzati törvénnyel tovább erősödik a helyi demokrácia.

Az Országgyűlés 2000-ben hozott döntése alapján, a pontosan 21 évvel ezelőtti, első helyi önkormányzati választásokra emlékezve szeptember 29-e lett a Helyi Önkormányzatok Napja. Fontos üzenetet kívántak ezzel kifejezni: a társadalom tiszteletét a helyi önkormányzatiság eszméje és az önkormányzatok munkája iránt – fogalmazott az önkormányzati ügyekért felelős államtitkár.

A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára felidézte: történelmünkben számtalanszor tettek kísérletet arra, hogy az erős önkormányzatiságot jelentő vármegyerendszert felszámolják, de ez rendre kudarcba fulladt. A rendszerváltás eredményeként aztán - folytatta a politikus -, az 1989-90-es alkotmánymódosítással, valamint a helyi önkormányzatokról szóló törvény elfogadásával létrejött hazánk új közigazgatási rendszere.

Tállai András (fotó: Árvai Károly)

Tállai András leszögezte: ez utóbbi törvény "a rendszerváltozás folyamatának egyik alapvető jelentőségű törvénye volt". Megteremtette a közhatalom decentralizált, önálló és demokratikus gyakorlásához szükséges intézményi kereteket és jogállami garanciákat a települések és a megyék szintjén - fogalmazott. Hozzátette: a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájában foglalt lényegi elemeket - a környező államok közül - elsőként Magyarországon foglalták törvényi szabályozásba.

Az államtitkár a most készülő önkormányzati törvénnyel kapcsolatban kijelentette, a kormányprogramban meghatározott célok mentén elkészült a javaslat, melyhez továbbra is várják minden érintett véleményét, észrevételeit. A kidolgozásban - jegyezte meg - támaszkodhattak a szakmai, tudományos műhelyek és az önkormányzati érdekszövetségek segítőkészségére is.

Pintér Sándor (fotó: Árvai Károly)

Mint mondta, az új törvény értelmében nemcsak megmaradnak, de kibővülnek, garanciákkal erősödnek az önkormányzati alapértékek. "Az új törvény elfogadásával az Országgyűlés hitet tesz a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való joga mellett" - emelte ki.

Az eseményen Pintér Sándor miniszteri elismeréseket adott át (lásd a kapcsolódó dokumentumban), majd pohárköszöntőjében hangsúlyozta: az önkormányzati törvény keretet teremtett a demokrácia kiteljesedésének, mely most egy megújulási folyamat kezdetén tart. „Szeretném az Önök segítségét, véleményét kérni azért, hogy utódaink megköszönhessék: erősebb lett a helyi demokrácia az új önkormányzati törvény hatására” – fogalmazott a belügyminiszter.

(kormany.hu)