Négy feladatra 17 milliárd forintos többletfinanszírozást kapnak az önkormányzatok a következő hónapokban - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Az államtitkár a keddi kormánydöntést ismertetve kifejtette: az iparűzési adó részleges visszapótlására 6 milliárd forintot, a megyei intézményfenntartóktól átvett intézmények működtetésére 3 milliárd forintot, a gyermekétkeztetésre 4 milliárd forintot adnak az önkormányzatoknak meghatározott feltételekkel, és további 4 milliárd forint jut majd a szociális és gyermekjóléti feladatokra, utóbbi részletei két héten belül lesznek ismertek.

Tállai András jelezte, hogy a feladatfinanszírozásra való áttérés miatt az Országgyűlés csaknem 45 milliárd forintos általános és szerkezetátalakítási tartalékot határozott meg. Elmondta, az önkormányzatok visszajelzései alapján a kormány a finanszírozás korrekciójáról döntött.

Kijelentette: a jövőben az önkormányzatok alapfinanszírozást vagy többletfinanszírozást is csak meghatározott feladatokra kapnak, és nem működik a régi rendszer, amelyben jó néhány önkormányzat kifizetetlen számlák összege alapján kérte a többlettámogatást az államtól.

Az államtitkár kifejtette: az iparűzésiadó-alap beszámítására vonatkozó törvényi szabályozás sok kistelepülésnek nehézséget okozott. Ezzel összefüggésben automatikus többlettámogatást adnak majd azoknak a településeknek, ahol az egy lakosra jutó adóalap nem éri el a 15 ezer forintot. Ezt a 2011-es beszámolók alapján nézték meg, s 2572 önkormányzat jogosult a mintegy 6 milliárd forintra.

Az állam az étkeztetési költségekhez is ad hozzájárulást az önkormányzatoknak. Az államtitkár a beérkezett jelzésekre utalva elmondta: a gyermekétkeztetés jelenlegi finanszírozása nem elégséges, így azokon a településeken, ahol a helyi iparűzésiadó-alap nem éri el a fejenkénti 25 ezer forintot, ott többlettámogatást adnak. A 4 milliárd forintra 1700 önkormányzat jogosult, a pótfinanszírozáshoz július 10-ig adatot kell szolgáltatniuk az érintett településeknek.

Többletforráshoz jut az a 108 önkormányzat is, amely korábban a megyei intézményfenntartó központ által működtetett intézmény, elsősorban iskola fenntartását vette át. Nekik ez többletfeladat – jegyezte meg Tállai András, hozzátéve, hogy a 3 milliárd forintos keret igénybevételéhez június 18-ig kell adatot szolgáltatni.

A három, részleteiben is ismert forrásra június 28-ig előleget is kapnak az önkormányzatok, ennek összege 6 milliárd forint. A további támogatásokat három egyenlő részletben - júliusban, augusztusban és novemberben - utalják át a településeknek, amelyeknek december 31-ig kell elszámolniuk a pénzekkel.

Tállai András kitért arra is: az idei átmeneti év, a kiegészítő támogatások jövőre be fognak épülni a finanszírozásba.

(MTI)