Politikailag és társadalmilag is nagyon sikeresnek nevezte a rezsicsökkentés megvédéséért indított országos aláírásgyűjtést a Belügyminisztérium államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben csütörtökön.

Tállai András a mintegy kétszáz ember részvételével megtartott lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az akció keretében néhány hónap alatt több mint 2,2 millió aláírást gyűjtöttek össze.

Azt tapasztalták, hogy olyan emberek is aláírták a petíciót, akik vállaltan nem Fidesz-szavazók voltak – közölte Tállai András.

Ez is azt jelzi, hogy az ország nagy többsége támogatja a kormány rezsicsökkentésre vonatkozó döntését, mivel így kevesebbet kell rezsidíjakra fizetniük a magyar családoknak – tette hozzá.

Tállai András a sajtótájékoztatón megköszönte az embereknek az  aláírásokat. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány elsőként vezette be ezt az intézkedést Magyarországon és Európában, alapjait a kormány hároméves gazdasági teljesítménye, stabilitása és támogatottsága teremtette meg.

Az intézkedést azonban a hazai ellenzék egy része, a multinacionális cégek és az Európai Unió támadja, emiatt több fórumon – így Brüsszelben is – sok csatát kell még vívni a rezsicsökkentés megvédéséért – közölte. Az államtitkár azt mondta: a csökkentés ellenzői nem hajlandóak belenyugodni abba a döntésbe, amely hosszú évtizedek óta először végre a teljes magyar lakosság érdekeit védi.

A politikus szerint az egyetlen kérdés már csak az, hogy a csökkentést az alaptörvényben rögzíti-e az Országgyűlés, ennek révén ugyanis csak kétharmados parlamenti többséggel lehetne az intézkedést megváltoztatni.

Akkor is meg kell védeni a rezsicsökkentést, ha Magyarország lakossága jövőre nem a jelenlegi kormánynak adna felhatalmazást munkájának folytatására – jelentette ki Tállai András. Hozzátette: a baloldal nem a lakosság, hanem a saját gazdasági érdekeit nézi, és a multikat szolgálja ki, ezt pedig mindenképpen meg akarja akadályozni a jelenlegi kormány.

(MTI)