A Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerint az a település lehet sikeres Magyarországon, amelyik nemcsak az infrastruktúráját fejleszti, hanem ápolja a történelmi hagyományait is.

Tállai András erről szombaton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkábrányban beszélt, ahol mini naperőművet avatott, továbbá átadta az új főteret és a felújított rendőrőrsöt.

Az államtitkár közlése szerint tiszteletre méltó eredmény, ha egy község akkor, olyan körülmények között kész és képes a fejlesztésre, amikor a magyar falvak napi küzdelmet folytatnak azért, hogy perspektívát, egzisztenciát teremtsenek polgáraiknak.

Tállai András úgy véli, Bükkábrány közössége példát mutat mindkét említett területen, hiszen - mondta - 56-os hősről nevezték el a város könyvtárát és szabadidőközpontját, Mátyás királyra változtatták a Vörös hadsereg utca elnevezést, II. András királyról nevezték el a község megszépült központját, s a főtér kialakításával megteremtették "a község szívét".

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 13 millió forintos támogatásával megvalósult, hat kilowatt teljesítményű mini naperőmű termelése fedezi a közeli polgármesteri hivatal teljes elektromosenergia-ellátását. A községnek csupán a hárommillió forint áfát kellett biztosítania a beruházáshoz.

A főtér és a rendőrőrs rekonstrukcióját saját kasszájából finanszírozta az 1700 lakosú falu. Előbbi 15 millió, utóbbi kétmillió forintba került.

Az ünnepség zárásaképpen a bányásztelepülés központjában felavatták Szent Borbálának, a bányászok védőszentjének szobrát.

(MTI)