Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a 3800 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántháza várossá nyilvánításának huszadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, a helybeliek tettrekészsége és lendülete a városi cím megszerzése óta sem változott, a közösség kemény munkával, elszántsággal, állhatatos szorgalommal dolgozott elképzelései megvalósításáért.

Az utóbbi két évtized embert próbáló évei után merész tervek és nagy ívű elképzelések csak olyan közösségekben születtek, ahol volt igény és kellő erő irányt szabni a jövőnek - jelentette ki Kövér László.

Hangsúlyozta, a hagyományait tisztelő, jelenét uraló, jövőjét magabiztosan a kezében tartó közösség tenni akarása példaértékű. Részben ennek is köszönhető, hogy a település az elmúlt években elindult a fejlődés útján és számos szociális és infrastrukturális beruházást valósított meg.

Hozzátette: a városvezetés számára is állandó kihívás mindent megtenni azért, hogy a város ne csak lakóhely, hanem igazi otthona legyen a közösség minden tagjának. Baktalórántháza arra szolgáltat bizonyítékot, hogy a szülőföld szeretete nélkülözhetetlen az életünkben, így bennük élő és lélegző ősi életfa ma is irányt mutat – mondta az Országgyűlés elnöke.

Az ünnepségen Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára beszédében elmondta, a település folyamatos fejlődésnek köszönhetően ma is méltó a városi ranghoz. A fejlesztések folytatása, a gazdaságélénkítés, a természeti értékek védelme, az erőforrások és a pályázati lehetőségek kihasználása viszont sok-sok feladatot és kihívást jelent majd a város számára – tette hozzá az államtitkár.

(MTI)